Hullámok szintű 5Ritmus műhely Fejér Péter vezetésével
2016. január 1-3., Pilisszentlászló
A bőség alapját az teremti meg,
ha elismerjük és elfogadjuk mindazt a jót,
ami már most is részese életünknek”
– Eckhart Tolle
Az új év mindig változásokat hoz. Néha nehéz elengedni azt, ami jó volt, pedig gyakran a jó helyére valami mégjobb érkezik, csak még nem látjuk előre, még félünk az ismeretlentől. Az 5Ritmus a mozgáson keresztül a lehető legmélyebb szinten segít nekünk abban, hogy benne maradjunk az életünk mozgó, változó áramlásában. Segít abban, hogy rugalmasan elengedjük azt, amihez már nem érdemes ragaszkodni és elfogadjuk azokat az újdonságokat, amik a hasznunkra vannak. És minél inkább képesek vagyunk annak örülni, ami épp rendelkezésünkre áll, annál kevesebb energiát pazarlunk el arra, hogy azon szomorkodjunk, ami elmúlt, vagy azon aggódjunk, hogy milyen rossz dolgok közeledhetnek felénk. A tánc felszabadítja az energiáinkat és teljesebbé, ízesebbé, színesebbé teszi a jelen pillanatot.
Ezen az elvonuláson megismerkedünk az 5Ritmus mindegyikével, és külön hangsúlyt fektetünk az ötödik ritmusra, a csend ritmusára. A csend ritmusa arra hív minket, hogy észrevegyük az üresség szépségét. A szabad tér adta lehetőségeket. A csend ritmusa segít abban, hogy nem csak az élet túlzsúfolt forgataga lehet értékes, hanem a teljes kiüresedés is. Ugyanúgy, ahogy télre a természet lecsupaszodik, mi is megszabadulhatunk minden fölösleges mozdulattól, gondolattól, érzéstől, hagyhatjuk, hogy a díszek, ékek lehulljanak, és csak az maradjon, ami lényegi.
A többi programunkhoz hasonlóan ez is nyitott bárki számára, várunk szeretettel akkor is, ha még sosem táncoltál velünk.
Praktikus tudnivalók
Helyszín: Pilisszentlászló, Waldorf iskola
Szentendrétől 10 km Visegrád felé. Az épület a falu végén, a házakon túl van.
GPS: 47.726854, 18.977805
Január 1-én az első táncblokk 16-19 óra között lesz. Aki aznap érkezik, az jöhet bármikor a nap folyamán, de legkésőbb fél négyre érdemes kiérni.
Másodikán két táncblokk lesz, egy délelőtt és egy estefelé. Harmadikán pedig csak egy délelőtti blokk lesz, és közös ebéd, hogy legyen idő kényelmesen hazajutni.
Fogunk rendelni vegetáriánus meleg ételt, erre külön lehet majd feliratkozni. Érdemes megrendelni, mert a faluban csak egy kisbolt van, és az is messze esik a tánchelyszíntől.
A részvételi díj 22 000 Ft, mely magában foglalja a táncfoglalkozásokat, de az étkezés és a szállás külön fizetendő. Az iskolaépületben tantermekben lehetőség van aludni (fűtött termek, melegvizes zuhanyzás) 1500 Ft/fő/éj áron.
Előjelentkezési ár november 30-ig: 15 000 Ft (5000 Ft foglaló befizetésével).
Kedvezmény pároknak: aki hozza a párját, annak a párja féláron jöhet (az aktuális jelentkezési összeghez képest).
Kérdéseiddel nyugodtan keress meg minket, örömmel válaszolunk:
Fodor Eszter eszter.fodor79@gmail.com