Az 5Ritmusról

Az 5Ritmus® gyakorlat amerikai eredetű, modern és ősi törzsi táncokat ötvöz meditációs és önkifejező technikákkal, hogy egy semmi mással nem összehasonlítható hatást érjen el. A módszer nevét adó öt ritmus vezérfonalat ad az egyéni és csoportos improvizációkhoz, melyek segítenek személyiségünk és kapcsolataink felfedezésében a testmozgásunkon keresztül. A minőséget biztosítja, hogy csak a módszer kifejlesztője által magasan kiképzett tanárok oktathatják.

Az 5Ritmus névben megnevezett ritmusok az Áramlás, a Staccato, a  Káosz, a Líra és a Csend. Ezek a ritmusok tulajdonképpen létállapotok. Belső és külső, érzelmi, szellemi létállapotok fizikai megtapasztalásai. Együttesen térképet alkotnak azon tudatállapotokhoz, ahová a mozgásmeditáció által eljuthatunk.  Útjelzők a valódibb énünk felé vezető úton, sebezhetőbb, vad, szenvedélyes és ösztönös lényünk felé.

Az Áramlásban fizikai szinten gyakoroljuk azt, hogy hogyan tudunk a saját testünkben folyékonyabbá válni. Ez a ritmus arra biztat, hogy kövessük a saját energiánk áramlását, hogy legyünk őszinték magunkhoz – hallgatva a szükségleteinkre, saját belső világunkra és a közvetlen környezetünk jeleire. Amikor megnyitjuk a fizikai testünk áramlását,  újabb utak nyílnak meg.

Azok, akik megtestesítik az áramlás ritmusát, hajlékonyak, rugalmasak, átadják magukat a mozgásnak és bíznak a lábfejükben, hogy az vezesse őket, amerre csak szeretné.

A Staccato ritmusában fizikailag gyakoroljuk az energiák egyértelmű, pontos megnyilvánulását. A staccato  ugyanis ritmikus, erős, elősegíti a világhoz való kapcsolódást. Ez a ritmus a  kapu a szívhez is. Megmutatja, hogyan lépjünk a világ elé oly módon, hogy kapcsolatban maradunk a saját lábfejünkkel és érzéseinkkel. Ez a ritmus a vonalzó a lineáris világunkhoz, a bennünk élő harcos iránymutatója. A staccato a határok határozott tanítója, folyékony létállapotunk  védelmezője és egyszersmind nagykövete.

Azok, akik megtestesítik a staccato ritmusát, határozottak, egyértelműek, kapcsolódásra készek, és nem félnek attól, hogy láthatóvá válik, ami a szívükben van.

 

A káosz ritmusában fizikailag gyakoroljuk  testünk teljes felszabadítását. Elengedjük a fejünket, gerincünket, csípőnket és lábfejünket, és gyorsabban mozgunk mint ahogy gondolkodunk. A káoszban megszabadulunk az illúzióktól, fejest ugrunk a ritmusba. A “nem tudom megcsinálni” átalakul “megcsinálom”-má, mert a káosz visszahoz minket az álmodozásból és lehetőségekből a jelen pillanat valóságába. Kiszabadít  a magunkról alkotott elképzelésekből, és megtapasztalhatóvá teszi szabadság, a kreativitás és a teljesség élményét. A káosz a kapu a hatalmas elméhez, táncolása elvisz az ismeretlenbe.

Azok, akik megtestesítik a káosz ritmusát, úgy néznek ki, mint egy kupac nagy, forró, izzadt, katartikus energia.

 

A líra ritmusában fizikailag gyakoroljuk a formák újrateremtését. A káoszban megélt teljes feloldódásból a líra ritmusában spontán módon új formák, új minták jönnek létre. Ez az újjászületés fizikai, energetikai, érzelmi és spirituális tánca. A lírában új harmónia jön létre bennünk, és általunk a világban is. Megcsapoljuk az univerzum bölcsességét, hogy a régi minták helyett újakat szüljünk. A líra tágas, összekapcsol minket az emberiséggel, az időtlenséggel és az újra meg újra megtörténő ciklusokkal.

A líra megtestesülhet bárhogy, hasonlíthat bármelyik ritmusra annak könnyed formájában.

 

A csend ritmusa az ötödik ritmus, a megérkezés, amelyben a bennünk és körülöttünk levő mozgást érzékeljük tisztán, élesen.  Nem mozdulatlanság ez, hanem érett, beteljesedett mozgás, mely túl van célon és szándékon. Rejtett, titokzatos, egészen addig, amíg épp meg nem történik. Amikor megtörténik, akkor pedig végtelenül egyszerű, keresetlen, díszektől mentes.

Aki a csend ritmusát megtestesíti, az üres térrel mozog. Mozdulatai kitöltik a teret, és ugyanabban a pillanatban ki is ürítik.
Nem a táncos táncol a térben, hanem a tér táncol a táncos testében, testével.

Mire jó?

Akik már kipróbálták, azok a különböző hatásokról számoltak be. Néhány tapasztalat:

• “Sugárzóan élőnek, ugyanakkor nyugodtnak érzem magam utána.”
• “Az életről való gondolkozás helyett az élet belsőséges érzése felé mozogtam, csontjaimon, lábamon, izmaimon és véremen keresztül.”
• “Élveztem a saját testemet, ahelyett hogy panaszkodtam volna méretére, alakjára, korára vagy korlátaira.”
• “Szívem fagyos pontjai felolvadtak és szabaddá váltak – sírni tudtam, ha szomorú voltam, ugráltam ha örültem, kinyúltam a felém nyúló felé.”
• “Elmém lecsendesült, a tervezés, gondolkozás, stratégiakészítés átadta a helyét a békés nyugalomnak.”

Hol vannak a táncok?
Több helyszínre is szoktunk programot szervezni, elsősorban Budapesten.

Kik vehetnek részt?
Életkorra, előképzettségre vagy fizikai erőnlétre tekintet nélkül bárki részt vehet a legtöbb alkalmon. Amikor ez mégsem teljesen így van, akkor ezt külön jelezzük.

Hol lehet még 5Ritmust táncolni?
A magyarországi programokról mindig hírt adunk. Külföldön viszonylag közel az alábbi városokban van rendeszeresen tánc: Zágráb, Ljubljana, Grác, Bécs, Belgrád.

“Az 5Ritmus olyan egyszerű és erőteljes mozgásmeditáció, amelyet bárki, életkorra, nagyságra, fizikai vagy képességbeli korlátra való tekintet nélkül gyakorolhat. Nincsenek követendő, vagy megtanulandó lépések. Nem lehet rosszul csinálni. Egyetlen követelmény az, hogy lélegezz és mozogj! Az öt ritmus az áramlás, staccato, káosz, líra és csönd.”

“Az elme megnyugtatására a leggyorsabb út a test mozgatása.”
Gabrielle Roth

Gabrielle Roth bemutatja az 5 Ritmus mozgásmódszert, videó (angolul)…

Egy budapesti workshop képei az Indexen, videó (magyarul)…

Idézet Gabrielle Roth Térképek az extázishoz című könyvéből

“Mindannyian osztozunk a széttöredezettség sebében. És mindannyian osztozhatunk az újraegyesülés gyógyírjében. Gyógyulunk és gyógyítunk, ha újraegyesítjük erőinket: a létezés erejét, az érzését, a tudásét és a látásét. Belenézek a tükörbe és kinézek az ablakon és látom magamat és másokat azzal küzdeni, hogy hogyan legyünk a saját bőrünkben. Hogy tudjuk kik vagyunk és mire van szükségünk. Hogy kedveljük magunkat, ahelyett, hogy valaki más szeretnénk lenni. […] A bennem lévő sebzett gyógyító tudja, hogy önmagunk gyógyítása abból fakad, hogy erőt tudunk adni a testünknek, szívünknek, elménknek, szellemünknek és lelkünknek, és egyesíteni tudjuk őket. A spirituális gyógyítás azt jelenti, hogy felelősséget vállalunk a teljes személyünkért. Felelősséget kell vállalnunk azért, hogy létezik a testünk, van szívünk, gondolkodunk, felébresztjük a lelkünket és nyitva állunk a szellemünknek. […]

Photo by Bryce Bradford

A mozgás az eszközöm és a metaforám. Tudom, hogy ha egy energiahullám beteljesedhet, akkor egy teljesen új hullám fakad majd belőle, és igazából ez minden, amit tényleg tudok. Ezeknek a hullámoknak a meglovagolásával a kozmikus táncba kapcsolódunk, mely – Dante szavaival – ‘mozgatja a napot és a többi csillagot’. ”

Gabrielle Roth, Térképek az extázishoz

Miért táncolunk?

Gabrielle Roth írása

Miért táncolunk? – Azért táncolunk, mert ez a leggyorsabb, legegyenesebb út az igazsághoz – nem valami nagy mindenki igazságához, hanem az egyszerű személyes fajtához, ahhoz a mi-is-történik-épp-bennem fajta igazsághoz. Ehhez nem mindig könnyű hozzáférni – át kell hajóznunk a múlt mindenféle mélységein éppúgy, mint az elképzelt lehetséges jövőkön, melyek félelmeinket táplálják és körbe-körbe vezetnek napról napra. Azért táncolunk, hogy megleljük azt a zsenit, aki e mögött a katyvasz mögött bújkál, hogy menedéket találjunk saját eredetiségünkben és önmagunk újra feltalálásában, hogy ledobjuk a múltat, elfelejtsük a jövőt és lábbal előre belezuhanjunk a jelenbe. Emlékszel, milyen volt tizenöt évesnek lenni, amikor elragadott a ritmus, az ütem, amikor a zene bömbölése kirekesztett minden mást, amit valaha is ismertél? Persze, hogy emlékszel.

(Fotó: Mitchell Joyce – spin, Creative Commons licensz)

Azért táncolunk, hogy visszaszerezzük azt a képességünket, hogy el tudunk tűnni valami nagyobban, valami biztonságosban, egy helyen, ahol nincs kritikusunk, sem bírónk vagy lélekelemzőnk. A ritmus egy olyan szerető, mely soha nem okoz csalódást, és amely – minden szeretőhöz hasonlóan – teljes odaadást kíván. Megvan az ereje, hogy olyan mozgásokra csábítson, melyeknek a létezését sem ismertük. Megragad a hasunknál fogva, kifordít minket, és hirtelen otthagy, miközben még többért könyörgünk. A ritmus galád, komisz, ízléstelen – vagy ki tudja mi a mai szó rá.

Azért táncolunk, hogy szerelembe essünk minden dolog szellemével, hogy kitöröljük az emlékeket, vagy olyan mozgássá alakítsuk, amilyenre senki más nem képes, mert ők nem élték meg ugyanazt. A ritmus egy megszentelt dolog. Imádjuk a ritmust, mely gyorsabban mozog, mint ahogy gondolkodni tudunk, mely még mélyebbre visz minket befelé, mely megrengeti világainkat, lerombolja a falakat és eléri, hogy kiizzadjuk imáinkat.

Azért táncolunk, hogy túléljünk, és a ritmus mutat nekünk egy sárga utat, melyet követhetünk napjaink kaotikus tempójában. A káosz az elme szabadrepülése, az ösztönös léthez való visszatérése, az intuícióhoz, a túlélőprogramhoz, hogy túléljük nem csak azt, ami mindenképpen megtörténne velünk hanem azt is, amit mi hozunk létre, hogy bebiztosítsuk szenvedésünket. Isten biztosít épp eleget és nincs szüksége segítségre. Isten a tánc és a tánc a szabadságba vezető út és a szabadság a mi szent feladatunk.

Úgyhogy állj neki és tudd meg, mit mond erről a kezed, a vállad, a könyököd, a térded, és legfőképp a csípőd és a talpad. Van egy tánc valahol, amit csak te tudsz táncolni, amely csak benned él, csak itt és most, mindig változva, mindig őszintén. Készen állsz, hogy elbűvölve hallgass? Ha igen, akkor el fog juttatni ahhoz az önmagadhoz, melyről mindig is álmodtál, hogy ilyen lehetsz. És ezt veheted ígéretnek.

Gabrielle Roth, Manhattenben egy forró és fülledt júliusi napon.

(Fordította Fejér Péter, eredeti: http://www.drfranklipman.com/why-do-we-dance/)