Alan Fogel írása, fordította Fejér Péter
(What is Body Sense? by Alan Fogel, Published on July 21, 2009 on Psychology Today)
Érezted már azt, hogy elvesztetted a kapcsolatot a testeddel? Esetleg megjelent valamilyen fájdalom a derekadban vagy a nyakadban és nem emlékeztél semmire, ami okozhatta volna? Esetleg elkezdted magad kényelmetlenül érezni magad szituációkban, melyek addig kényelmesek voltak? Vagy elkezdtél hízni anélkül, hogy észrevetted volna, míg már a régi ruháidat fel se tudtad venni?
Ezek és a hasonló fizikai és szellemi tünetek – mint például fejfájás, emésztési gondok, depressziós jelek, letargia, fájó ízületek, gyakori megfázás – különösen bosszantóak tudnak lenni, mert úgy tűnik, mintha mindenféle előjel nélkül váratlanul jelennének meg. Egyik nap még minden a legnagyobb rendben, legalábbis úgy tűnik, és másnap már nem vagyunk annyira jól.
A biológiai valóság viszont az, hogy ezeknek a dolgoknak időre van szükségük, hogy kifejlődjenek a testünkben, néha hónapokra vagy akár évekre. Az immun-, emésztési-, izom-, anyagcsere- és idegrendszerünk sejtjeinek egy bizonyos módon kell ahhoz alakulniuk, hogy ezek a tünetek megjelenjenek és ehhez az alakuláshoz idő kell. A pszichológiai valóság pedig az, hogy egyszerűen nem vettük észre ezeket a fizikai változásokat a testünkben egészen addig, míg a károsodás már olyan mértékűvé nem vált, ami miatt a rendszer elkezdett vészjeleket küldeni fájdalom vagy kényelmetlen érzetek formájában. Ekkorra már lehet, hogy nem maradt más megoldás, mint az orvosi beavatkozás, vagy egyéb költséges kezelés. Ráadásul az orvosi valóság az, hogy nagyon sok ezek közül az állapotok közül nem könnyen gyógyítható.
A testünknek ugyanakkor megvan az a képessége, hogy érzékelje az esetlegesen káros fiziológiai folyamatokat még bőven azelőtt, hogy azok elérnék a kritikus és veszélyes szintet. Ráadásul kutatás igazolja, hogy azok, akik észreveszik a korai tüneteket és reagálnak rájuk jelentősen kisebb valószínűséggel kerülnek azokba a kellemetlen fizikai vagy lelki állapotokba, amiket az imént emlegettünk. Ez a kutatás azt is megmutatta, hogy ezen állapotok közül nagyon soknak a kiváltó oka a testérzékelés hiánya.
A testérzékelés a magunkra való figyelés képessége. Az a képesség, hogy folyamatosan, minden adott pillanatban érzékelni tudjuk az fizikai érzékleteket, az érzelmeket és a mozgást, anélkül hogy ehhez értékítélet kapcsolódna. Amikor ítélkezést jelentő gondolatok jelennek meg, akkor azonnal ki is kapcsoljuk a testérzékelésünket. Olyan gondolatok, mint például “beteg vagyok, vagy csak lusta?”, “hogy hízhattam el ennyire?”, “számít az én életem bármit bárkinek?”
A testérzékelés és az ehhez kapcsolódó gondolataink egyaránt részei az önmagunkról való tudatosságnak, de meglehetősen eltérőek. A testérzékelést igazából testi éntudatosságnak (embodied self-awareness) hívhatjuk. Olyan érzetekből épül fel, mint meleg, csiklandós, puha, hányingerszerű, szédülős; olyan érzelmekből, mint boldog, szomorú, ijedt; és más testi érzékletekből, mint amilyen a koordináltság érzése a lábaink is karjaink közt például úszás közben, vagy az alakunk és méretünk érzékelése, és a saját helyzetünk érzékelése a körülöttünk lévő tárgyakhoz és emberekhez képest. A magunkról alkotott gondolatokat elméleti éntudatosságnak (conceptual self-awareness) hívjuk. A következő táblázat összefoglalja a különbségeket.
| Elméleti éntudatosság | Testi éntudatosság |
| Nyelven alapul | Érzékelésen, érzéseken és cselekvésen alapul |
| Racionális, megmagyarázó | Spontán, változékony |
| Elvont | Konkrét, pillanatnyi |
Vegyük észre, hogy a megtestesült éntudatosság a “jelen pillanatban” létezik, az elméleti éntudatosság pedig absztrakt és a pillanattól elvonatkoztatott. Ezt a különbséget meg is tapasztalhatod, ha rászánsz most egy pár percet. Először is gondolj arra, hogyan érzed most magad, és hogyan érezted magad ma és az elmúlt pár napban. Milyen gondolatok jutnak erről eszedbe? Valószínűleg könnyen tudod hosszan listázni az önmagadat leíró fogalmakat, amik az elméleti éntudatosságodat jelentik.
A magadról való gondolkodás helyett a megtestesült éntudatosság megélése egy kicsit olyan, mintha meditálnál magadon.
Ülj vagy feküdj le kényelmes pozícióba és kapcsolj vagy zárj ki bármi zavaró tényezőt. Akkor fog ez jól működni, ha csönd vesz körül. Csukd be a szemed. Itt kezd kicsit nehezebbé válni a dolog. Próbáld meg lelassítani a gondolkodásodat annyira, hogy érzékelj valami konkrét érzést az adott pillanatban. Nem igazán lényeges, hogy mi is az, amit érzékelsz, a lényeg, hogy lekösse annyi időre a figyelmedet, hogy képes legyél azt tényleg érzékelni. Lehet ez a felület puhasága vagy keménysége, amin épp helyet foglalsz, a ruhád textúrája, egy illat, egy hang, vagy akár egy érzelem, ami épp felszínre jön. Próbáld ki, milyen sokáig tudsz ezzel az érzéklettel foglalkozni és próbálj meg minél inkább belemenni, felderíteni, hogy hogyan is hat ez rád. Figyeld meg mi más történik még a testedben. Figyeld meg milyen hosszan tudod követni ezeket az érzeteket és érzelmeket és hová vezetnek.
Ha bármi olyan merül fel, ami nem az aktuális pillanat része, akkor tudhatod, hogy visszatértél az elméleti éntudatossághoz és figyelmeztetheted magad, hogy találj ismét valami konkértumot. Az is lehet, hogy rájössz, hogy ez nem megy neked könnyen. A megtestesült éntudatosságodat fejleszteni tudod és ebben segíthetnek mások, vagy valamilyen módszer gyakorlása (például jóga, tajcsi, 5ritmus). Pusztán a szándék, hogy kapcsolódni akarsz a megtestesült éntudatosságodhoz már egy nagy lépés a jó irányba. A folyamatos gyakorlás pozitív hatással van a testi és lelki egészségre.
5Ritmus 