2012-ben tervezett programjaink Budapesten

Kedves Táncosok és minden érdeklődő!

Igyekeztünk színes, változatos programot összeállítani erre az évre nektek. Reméljük, hogy elnyeri a tetszéseteket, és mindenki megtalálja magának azt a tanárt, aki igazán inspirálja és azt a műhelyt ami igazán érdekli. A műhelyek témáját is közzétesszük majd, ahogy közeledünk időben. Arra már most felhívjuk azonban a figyelmeteket, hogy lesz az év során három hosszabb műhely. Két haladó szintű szívdobbanások műhely Silvija Tomcik vezetésével és egy testmozgást és hangadást ötvöző műhely Peter Wilberforce-szal. Ezek a hosszabb műhelyek lehetőséget adnak az igazi elmélyülésre, a csoport mélyebb összehangolódására, csodálatos egyéni és csoportos felfedezésekre, megélésekre.

A korábbi évekhez képest újdonságot jelent, hogy Fejér Péter rendszeres órái lehetőséget adnak a módszer gyakorlására minden héten, továbbá a naptárunkban megtalálhatók Fejér Péter vidéki órái is. Ezek általában egész naposak, és az ország méretéből fakadóan mindig könnyen elérhető távolságban vannak.

Akkor hát elő a naptárakkal és jó programböngészést és tervezést!

02. 10. – 02. 11. (péntek este és szombat) Hullámok műhely Lucija Glagolic vezetésével

03. 09.- 03. 10. (péntek este és szombat) Hullámok műhely Fejér Péter vezetésével

04. 27.- 04. 29. (péntek este, szombat-vasárnap) Szívdobbanások műhely Silvija Tomčik vezetésével (előzetes 5Ritmus tapasztalat szükséges)

06. 01.- 06.02. (péntek este és szombat) Hullámok műhely Lucija Glagolic vezetésével

06. 22.-06. 24. (péntek este, szombat-vasárnap) Test és hang műhely Peter Wilberforce vezetésével

09. 7. -09. 08. (péntek este és szombat) Hullámok műhely Fejér Péter vezetésével

10. 12- 10. 14. (péntek este, szombat-vasárnap) Szívdobbanások műhely Silvija Tomčik vezetésével (előzetes 5Ritmus tapasztalat szükséges)

11. 23.- 11. 24. (péntek este és szombat) Hullámok műhely Peter Wilberforce vezetésével

12. 08. 5Ritmus Nyílt Nap

A műhelyek nyitottak bárki számára, előzetes tudástól, tapasztalattól függetlenül (kivéve, ahol külön jeleztük az előzetes tapasztalatot).

Mivel az élet hozhat változásokat, kérjük, hogy az időpontokat mindig ellenőrizd honlapunkon (www.ritmusok.hu), olvasd figyelmesen a hírleveleinket!

Feliratkozás és információ: kusz.orsi@ritmusok.hu

 

Fejér Péter minden héten, csütörtökön tart órát 19-21-ig az Eötvös10-ben!

Mit gondolsz erről?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s