Külföldi vendégtanárok – 2018

Programajánló 2018-ra…

 

Kedves Táncosok,

a rendszeres órák mellett 2018-ban is lesz lehetőség egész hétvégés műhelyeken táncolni, sőt külföldi vendégtanárok vezetésével elmélyülni a ritmusokban.

 

2018-ban úgy esnek az ünnepek, hogy könnyen megjegyezhető módon, az egyes hónapok 3. hétvégéjére tudtuk időzíteni a műhelyeket. Január, augusztus és december kivételével a hosszabb lélegzetű események a hónap 3. hétvégéje köré szerveződnek.

Szóval, ha tervezni szeretnéd a naptáradat, egyrészt már most el tudod menteni a pontos időpontokat: save the date!

, másrészt ez a -3. hétvége infó-  egyfajta „csomó lehet a zsebkendődön” .

Szóval…

Lesz két szívdobbanások szintű műhelyünk:

Dagmar Cee Berlinből érkezik hozzánk júniusban, hogy a bátorság témáját hozza el nekünk. Ez egy staccato-alapú szívdobbanások műhely lesz. Valami, amire nekünk, magyaroknak érzésem szerint nagy szükségünk van. Tisztán érzékelni a dühünket, az agressziónkat, kifejezni a szívünk vágyait. Megismerni ezt a belső tüzet. Nem kioltani, mert azzal a szenvedélyünk tüze is kialszik, hanem földelten kifejezni, határokat kijelölni, azaz jól élni vele.Dagmar

Silvija Tomcik novemberi szívdobbanások műhelye mind az öt érzelmet átfogja, és arra hív, hogy táncban figyeljük meg az érzelmeink mozgását.  Merthogy az érzelmek nem egyenes vonalú egyenes mozgást végeznek, hanem ahogy mi magyarul mondjuk is, hullámzanak. Silvijával azt gyakorolhatjuk majd, hogyan legyünk tanúi a saját félelmünk, haragunk, szomorúságunk, örömünk és együttérzésünk mozgásának, hogy álljunk oda az érzelmeink mellé, és tanuljuk meg dekódolni az üzeneteiket.

Silvija

 

Ínyencségként kínálkozik két nemzetközi műhely:

a sokak által ismert Peter Wilberforce megint a testmunka és a hangadás ötvözetével találkoztat bennünket.

PW

Ha még nem dolgoztál Peterrel, akkor azt a tapasztalatot, amit az ő műhelyén lehet szerezni, leginkább úgy tudnám szavakba önteni, hogy ő olyan mozdulatokra hív bennünket, amik által utat talál a hangunk is. Ez nem kifejezetten éneklést jelent, hanem a torok zárjának megnyitását; felmerülő, kibuggyanó hangokat, és sokszor a hangjaink közös táncával létrejövő harmóniát. Gyengéd, puha, felszabadító.

Fontos tudni, hogy ez egy korlátozott  létszámú műhely lesz. Amint megnyílik a jelentkezés, az első 24 ember számára tudunk helyet biztosítani.

 

A másik  kuriózum, ami igazán újdonság nálunk, Visuda de los Santos műhelye, az Alkímia, áprilisban.

Akik olvastátok Gabrielle Roth első könyvét, (Térképek az extázishoz) Gabrielle személye kapcsán találkozhattatok a  városi sámán kifejezéssel. Az 5Ritmus testmunka, de a testünk nem ott végződik, ahol a látható határai vannak, és vannak olyan tanárok, akik képesek mélyen becsatlakozni a nagy egészbe, és a táncosaikat az onnan jövő bölcsességgel tudják vezetni.

Visudha egy közülük. Egy gyönyörű indián asszony Új-Mexikóból, bölcs, inspiráló, eredeti, gyengéd, és mégis végtelenül erős.Visudha1

Ha kérdésetek van, a kiss.zsuzsanna@ritmusok.hu címen elértek.

Szépet, jót, Zsuzsi

 

 

 

 

 

 

Reklámok

Mit gondolsz erről?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s