Otthonosság

„Teremts magadban egy gyönyörű teret
és aztán kezdj el kitágulni
és építkezz kifelé.”
– Bryant McGill

Idén ősszel tartottam egy elvonulást az otthonosság és a tánc kapcsolatáról. A felkészülés segített összerendezni a gondolataimat, érzéseimet és tapasztalataimat a témában. Most végre időt találtam arra, hogy ezeket le is írjam. A legfontosabb dolog, amire rájöttem, hogy az otthonosság megélése a lehető legszorosabban összefügg a sikerekkel, a világban való eredményes működésünkkel, és nem holmi “luxus”, aminek örülünk ha van, de elfogadjuk, ha nincs. Az otthon az a hely és idő, ahol meg tudunk pihenni.

Aki megpihen, az új erőt tud gyűjteni és újult erővel még jobban tudja teljesíteni a kitűzött céljait. Aki nem tud elég alaposan és elég gyakran megpihenni, az elfárad, kiég, folyamatosan küzd, de egyre kevésbé halad előre. Sőt, megpihenés nélkül életünk könnyen válhat hasonlóvá ahhoz a kajakoshoz, aki árral szemben evez, hogy elérjen a csónakházig, de mivel nem tud már elég erősen evezni, ezért ahelyett, hogy közeledne, valójában lassan elkezd távolodni, viszi a víz. Ezt észlelvén azzal reagál, hogy még erősebben küzd, de már nincsenek tartalékai és így a távolodást már csak lassítani tudja, megfordítani nem. A helyzete végképp reménytelenné válik. Gyakran azok veszik legkésőbb észre, hogy pihenniük kell, akik a legjobban tudnak küzdeni. Fontosnak látom, hogy megtanuljuk azt, hogy a küzdés és erőlködés helyett néha jobban tesszük ha megpihenünk. Ehhez pedig meg kell tanuljuk azt, hogy hogyan tudjuk megteremteni magunk számára az otthonosságot, az igazi pihentető környezetet.

otthonossag_600
(Fénykép: Claire L. Evans, Creative Commons License)

Az otthonosság a forró leves, gyertyafény, ölelés, kilégzés, meleg, fotel, kalácsillat, konyha, fészek, csönd, finom illatok, fény, biztonság.* Az otthonosság érzete ott valósulhat meg, ahol biztonságban vagyunk. Olyan helyen, amit ismerünk, ami megszokott, ahol tudjuk, sőt nem csupán tudjuk, de a zsigereinkben érezzük, hogy nem érhet minket baj. Az otthon körülölel, mint egy illat, mint a fény, mint egy fotel, és puha páncélként megvéd a külvilágtól, a váratlan dolgoktól, a veszélyektől, a kihívásoktól.

(*Idézetek az elvonulás résztvevőitől arra a kérdésre, hogy mi az otthonosság.)

Nem attól igazán jó az otthonos fotel, hogy milyen anyagból van, vagy milyen színű, hanem attól, hogy már ezerszer ültünk benne és megszoktuk. Ha az otthon ezt nem tudja megteremteni, akkor nem képes ellátni első és legfontosabb feladatát. Aki elveszti otthonát és hajléktalan lesz, az gyakran azért nem képes új életet kezdeni, mert sehol nem tudja ezt a körülölelő biztonságot megtalálni és így képtelen erőt gyűjteni, aminek következtében képtelen megbirkózni a kihívásokkal. Az aluljáró nem otthon, és az erdei nejlonviskó sem. Azok csak átmeneti menedékek.

Az otthon azonban nem csupán egy hely, ahol biztonságban átvészeljük a nehéz időket. Tud ennél több is lenni. Az otthon olyan hellyé válhat, mely táplál minket.

Táplálja a testünket olyan élelemmel, melyre a testünknek valóban szüksége van (ami valószínűleg nem szaloncukor, nem bejgli és nem csipsz:), és táplálja a lelkünket is. A táplálás növekedés, gyarapodás. Ennek elengedhetetlen előfeltétele az ítélkezés mentes környezet. Az értékítélet minden formája valamilyen korlát. Az értékítélet mindig szűkíti a lehetőségeket. Ha az otthont úgy képzeljük el, mint a táptalajt amiből a palánta kinő, akkor az értékítélet olyan, mint egy metszőolló, ami formásra igazítja a növekedő palántát. Ugyanúgy, ahogy egy növénynek, nekünk is szükségünk lehet metszésre, irányításra, korlátozásra, de ez nem az “otthon” feladata, ez nem az otthonosság része. Az otthon akkor tudja betölteni a szerepét a legjobban, ha táplál, de nem korlátoz és nem irányít.

Az otthon nem más, mint a fizikai megvalósulása az egyetemes ősanyának.

cc derrickcollins_600
(Fénykép: Derrick Collins, Creative Commons License)

Sokan és sokszor nem vesszük észre az értékítéletet. A legkülönbözőbb kifinomult módjai vannak az ítélkezésnek. Van olyan, aki mindig csak dicsér másokat. És talán őszintén is gondolja, hogy azzal, hogy dicsér, csak jót tesz. Pedig ha egy osztályfőnök az iskolai évzáróünnepség után az osztály előtt megdicséri a verset szavaló gyereket, de nem dicséri meg a sportgimnasztikásokat, azzal olyan értékítéletet közvetít, amit minden diák érteni fog az osztályban. Ítélet ez a sportról, ítélet a költészetről és ítélet a személyekről, akik ezeket csinálják.

Ítélkezni lehet kérdésekkel is. Miért olvasol (ahelyett, hogy…)? Miért üldögélsz (ahelyett, hogy…)? Miért bámulsz ki az ablakon (ahelyett, hogy…)? Olyan sokat hallunk ilyen kérdéseket, hogy a fejünkben még a legártatlanabb és legőszintébben kíváncsi miértek is átalakulnak, és kiegészítjük gondolatban a második tagmondattal, hozzágondolva az elvárásokat, ítélkezéseket. Az ítélkezés átszövi az életünk mindennapjait, ítélkezünk mások felett, ítélkezünk magunk felett, és ha szembesülünk azzal, hogy esetleg túl sokat ítélkezünk, azt is elhárítjuk valamilyen ítélettel.

Az ítélkezés ellen nem lehet elítéléssel küzdeni.
Az ítélkezés ellen nem lehet küzdeni.
Az ítélkezés ELLEN nem lehet.
Szeretni lehet. Elfogadni lehet. Támogatni lehet. Észrevenni azt, ami van. Segíteni annak, ami, hogy olyan legyen, amilyen.

Támogató otthon csak akkor tud létrejönni, ha azok, akikkel együtt vagyunk ebben az otthonban, akikkel osztozunk az otthonon, mind képesek erre. Szeretni, támogatni, elfogadni. Nem csoda hát, ha sokunknak az elfogadó, átölelő és támogató otthonosságélménye az egyedülléthez, a természethez kötődik. És ezzel nincs is semmi baj. A végső otthonunk a Föld, társaink a sziklák, a patakok, a fák. És ha tudjuk már, hogy mit keresünk, hogy milyen kapcsolati minőség segít minket az otthonosság megélésében embertársainkkal, akkor könnyebben meg fogjuk azt találni. Nem elítélve a másik ítélkezését, hanem elfogadva még azt is.

DSCN1176_700
Az elvonuláson készített egyik alkotás képe. (2015. Pilisszentlászló)

Az improvizatív tánc az otthonosság legjobb tanítója. Nem elméletben tanít, hanem gyakorlatban. Nem a fejünkhöz szól, hanem közvetlenül a testünkhöz. A fejünknek kevés köze van az otthonossághoz, mert az a testünkben dől el. A zsigereinkben. A táncban minden valódi és testi, hiszen mi vagyunk ott és velünk történik.

És mégis minden csak játék, gyakorlás, kísérlet, hiszen a tánctérben vagyunk és nem az “igazi életben”. A táncban megélhetjük az otthonosság biztonságot adó élményét. Azt az élményt, hogy bárhogyan is érezzük magunkat, és bármi is történjen, bízhatunk a saját testünkben, a saját mozdulatainkban. Bízhatunk a padlóban, hogy megtart, a körülöttünk lévő térben, hogy lehetőséget ad a mozgásra, az érzékeinkben, amikkel látjuk, halljuk, szagoljuk a külvilágot. Amíg ezt az élményt testi szinten át nem éljük, addig a táncunk csak színjáték. Az áramlás ritmusa pont abban segít, hogy észrevegyük a testünk és mozgásunk valódiságát, érzékelhetőségét, átélhetőségét, és merjünk bízni benne.

A tánc megtanít az ítéletmentességre is. Mármint az a tánc és azzal a vezetővel, aki képes és szeretné az ilyen környezetet megteremteni. Én erre törekszem. A mozgás folyamatosan történik. Minden pillanatban megtörténik valamilyen mozdulat, és nem történik meg ezer másik, ami pedig megtörténhetett volna. De nem állunk le morfondírozni azon, hogy ez volt-e a “jó” mozdulat, vagy “hibáztunk”, mert a tánc folytatódik, újabb és újabb mozdulatok jönnek.

Ha folyton ítélkeznénk a mozdulataink felett, akkor nagyon hamar azt vennénk észre, hogy megálltunk és képtelenek vagyunk a mozgásra. A táncban való feloldódás csak akkor tud megtörténni, ha ráérzünk arra, hogy a mozdulatok értékelése helyett hogyan tudjuk azokat egyszerűen megfigyelni és tudomásul venni. Elfogadni és nem megváltoztatni. A mozgás, anélkül, hogy erre koncentrálnánk megtanít arra, hogy az ítélkezésen túl is van élet. Értékelés nélkül is lehet élvezni a dolgokat. Elemzés nélkül is értelmet nyer az, ami épp történik. A tánc támogat minket, ha engedjük, és ennek a gyakorlása megtanít minket elfogadni, szeretni.

Fejér Péter, 2015. december 11.

pilis tanc2015_700
Tánc a “Hazaérkezés” című elvonuláson Pilisszentlászlón (fénykép: Fejér Péter©)
Advertisements

Otthonosság” bejegyzéshez ozzászólás

Mit gondolsz erről?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s