“A mozgás az eszközöm és a metaforám. Tudom, hogy ha egy energiahullám beteljesedhet, akkor egy teljesen új hullám fakad majd belőle, és igazából ez minden, amit tényleg tudok. Ezeknek a hullámoknak a meglovagolásával a kozmikus táncba kapcsolódunk, mely – Dante szavaival – ‘mozgatja a napot és a többi csillagot’.” (Gabrielle Roth, Térképek az extázishoz)
Gabrielle Roth egyszer azt írta, hogy “mindannyian osztozunk a széttöredezettség sebében”. Szét vagyunk töredezve, mert a kultúránk, neveltetésünk arra tanít, hogy hogyan hagyjuk figyelmen kívül, hogyan értelmezzük át, vagy változtassuk meg azt, amit érzünk. Megtanuljuk nagyon hamar, hogy bizonyos érzéseink – fizikai érzékelések és érzelmek egyaránt – nem megfelelőek, nem elfogadhatóak. Ezért megtanuljuk ezeket elnyomni, és ezzel kezdetét veszi a szétszakadásunk. Mást gondolunk, mint amit érzékelünk, érzelmeink pedig egy idő után összekavarodnak az aktuális benyomások és a rég elnyomott, de a mélyben jelen lévő benyomások labirintusában. Kialakul az az állapot, amikor már annyira bizonytalanok leszünk saját érzékelésünkben és érzelmeinkben, hogy jobban hiszünk másoknak, mint magunknak, a legegyszerűbb döntésekhez is vezetőre, tanácsadóra lesz szükségünk.
Ebből a helyzetből úgy tudunk kilépni, ha megtanuljuk azt, amit gyerekkorban nem tanultunk meg, hogy hogyan tudunk hallgatni magunkra, figyelembe venni mindazt, amit valójában érzünk, észrevenni újra azokat a jeleket is, amiket eddig igyekeztünk nem észrevenni. Ezt a tanulást legegyszerűbb és leghatékonyabb a legelemibb szinten kezdeni: a testünkre irányuló figyelemmel. Megengedjük a testünknek, hogy megmozduljon, hogy érzékeljen, és megfigyeljük, hogy mi is történik. Az érzékeléshez nem társítunk értékelést, nem is értelmezzük, hogy mit jelenthet, mert az értékelés és értelmezés az, ami eleve tévútra vezetett minket, és a széttöredezettségünket okozta. Először tehát ezek nélkül mintegy újratanuljuk önmagunkat. Újratanuljuk azt, hogy milyennek is érezzük, érzékeljük magunkat. Gabrielle Roth mozgástérképében ennek a folyamatnak a neve az áramlás. Az áramlás ritmusában testünk újra felfedezi a mozgást, az érzékelést és a figyelmünk pedig mindezt csupán követi, megfigyeli, és megengedi, hogy az érzékelések értelmezés helyett újabb mozgásokat indítsanak el, melyek újabb érzékelésekhez vezetnek.
Ezt az újratanulást mindenki maga tudja csak elvégezni a saját testével. Nincs olyan tanár, aki ezt meg tudná tanítani neked, nincs olyan látnok, aki jobban tudná, hogy mi zajlik benned, mint te magad, ha odafigyelsz. Bruce Lee ezt úgy fogalmazta meg, hogy “a jó tanár megvédi a diákjait a saját befolyásától. A tanár soha nem az igazság megmondója, hanem útikalauz, iránymutató az igazság felé, melyet minden tanulónak magának kell megtalálnia.” 5Ritmus tanárként én csupán keretet adok ehhez a tanuláshoz, ehhez a kísérletezéshez. Segítek abban, hogy félre tudd tenni a berögzült értékítéleteidet magadról, és ki tudj nyílni kíváncsian, őszintén mindarra, ami valóságosan jelen van benned, számodra. Teret és lehetőséget nyújtok arra, hogy megmozdulj mindazzal, amit hordozol magadban és mozgásba hozd az áramlásodat.
Fejér Péter, 5Ritmus tanár, 2013. október 9.
5Ritmus 
“Újratanulni önmagunkat” bejegyzéshez egy hozzászólás