Izzadságod imádság

Gabrielle Roth bemutatja az 5Ritmust
Megjelent: Conscious Dancer Magazine, 2008. ősz
Az eredeti megtalálható [ezen a linken]

Mindannyian egy mozgó középpont vagyunk, egy titokzatos isteni tér. Bár időnk nagy részét az egyszerű lét mindennapi részleteinek felszínén töltjük, legtöbbünk éhezik arra, hogy összekapcsolódjon ezzel a benső térrel, hogy keresztültörjön a tudat eksztatikus állapotaiba, melyek magukkal sodorják.

Fiatal táncosként az élő dobolás volt az, ami átmozdított a tánclépések és struktúrák világából az átalakulás és transz világába. Az ütemek, a mintázatok, a ritmusok egyre mélyebbre és mélyebbre hívtak a transzba. Ezek a táncok önmagam pereméről bevittek engem a mozgó középpontba. És onnan kiindulva elkezdtem felfedezni egy igazibb énemet.

Mivel fiatal voltam, vad és szabad, ezért nem esett le, hogy ahhoz, hogy ezekre a mély eksztatikus helyekre eljussak, készen kell álljak arra, hogy átalakítsak mindent, ami az utamban áll. És ebbe beletartozott a tehetetlenség minden ismert formája: a feszült és merev izmok fizikai tehetetlensége; az elfojtott érzelmek zsáknyi terhe; a dogmák, attitűdök és filozófiák elmerendszerei. Más szóval készen kellett állnom rá, hogy elengedjem ezeket. Mindet.

Az 5Ritmus tanárképzésen résztvevők csoportja 2011-ben, Kaliforniában
Az 5Ritmus tanárképzésen résztvevők csoportja 2011-ben, Kaliforniában

Mindeközben, mintha egy párhuzamos univerzumban lett volna, mozgást tanítottam emberek tízezreinek, és bennük is elkezdtem felfigyelni a saját test-lélek szakadásomra. Minden egyes ember feje és lába között millió kilométernyi felfedezetlen vadon húzódik. Vágytam arra, hogy megtudjam, mi lakik ebben a vadonban, nemcsak bennem, de mindenkiében. Az világos volt számomra, hogy mindaz, amit tudni vélünk magunkról, a nyakunk feletti csevegőszoba tartalma csupán.

Arra jöttem rá az elmúlt időben, hogy ha válaszolni akarunk arra a kérdésre, hogy mit jelent emberi lénynek lenni, akkor a lábaink felé kell fordulnunk és vissza kell mennünk a gyökereinkhez. Ezek a gyökerek fényből vannak és 75 000 év eksztatikus tánchagyományához kapcsolnak minket. Mindazokhoz, akik azért táncoltak, hogy kiemeljék magukat a fejükből és belekerüljenek a saját pszichéjük vadonjába, ahol költői mintázatokba formálva megtapasztalhatják saját lelkük mibenlétét.

A mozgás a gyógyírem és meditációm lett. Megtaláltam és meggyógyítottam magam vad ölelésében, majd mások számára kezdtem térképeket alkotni, hogy követhessenek a maguk módján, anélkül, hogy pontosan ugyanazokat a lépéseket tennék meg. Észrevettem olyan mintázatokat, melyek közösek bennünk és végül elneveztem őket Áramlásnak, Staccatonak, Káosznak, Lírának és Csendnek. Ezzel elkezdtem az élethosszig tartó gyakornokoskodásomat az 5Ritmusnál.

Az 5Ritmus a nagy ürességgel folytatott eszmecseréből született. Azzal az ürességgel, melyet a táncomban találtam, amikor határaimhoz értem és elrugaszkodtam anélkül, hogy tudtam volna merre ugrok, és miért. A ritmusok voltak a nyelvem, amivel kommunikálni tudtam mindazt, amit tapasztaltam, éreztem, láttam. Éjszaka érkeztek, az álmok izzadságában, a táncban, ami soha nem szűnt mozogni, egy orgazmus csúcsán, a gyerekszülés imájában. Nyersen és némán érkeztek, hullámokban, melyek átcsaptak rajtam, kiürítettek és megtöltöttek az elevenségükkel, jelenlétükkel, szellemükkel.

Gabrielle Roth
Gabrielle Roth

A táncom sokkal nagyobbra nőtt, mint én magam. Nyelvvé fejlődött, mely felszabadítja a testet a bilincseitől, a szabadság imájává, az önmegvalósítás útjává, művészeti ággá, amin keresztül a kiábrándultak újra megtalálhatják magukat, amin keresztül feléleszthetik, újra megteremthetik magukat és visszatalálhatnak az ijesztő helyekről. Egy ritmust, egy ütemet keresünk, valamit, ami kézzel fogható, mélyen gyökerező, amiben menedékre lelünk, és elkezdhetjük felfedezni az életben levés változékonyságát, ahonnan feltárhatjuk, hogy miért vagyunk olyan sokan megrekedve, érzéketlenül, elbambulva, feszülten, mozdulatlanul, és képtelenül arra, hogy felálljunk, leüljünk, vagy megfejtsük mit mutat az a tükör, mely kollektív őrületünk képét veri vissza.

Így ez a módszer, mely a hatvanas években született, mára egy kortárs mozgásgyakorlattá érett, mely gyökeret eresztett és kitárja szárnyait különböző közösségekben világszerte.

Az 5Ritmuson keresztül felismerjük a sámánlábunkat – azokat a lábakat, melyek hallgatnak a földre és melyeket megmozdít annak a dala. Felfedezzük a szívünket a csípőnkben, felfedezzük a fejünk és kezeink áldott mivoltát, mert ezek nyúlnak kifelé a gyökereink felől. Felfedezzük a szellemet, mely mozgat minket, mindegyikünket, mindannyiunkat. Számomra isten egyszerre a tánc és a táncos. Én csak az a rész vagyok, mely mindennek útját állja. Útját állni valaminek sok erőfeszítést igényel. Ezért létrehoztam egy gyakorlatot, mely a megadásban gyökerezik.

Az ego gyűlöli a megadást. Az öt ritmus veszély az ego számára, mert nem lehet őket kontrollálni, uralni. Arra tanítanak, hogy hogyan haladjunk keresztül a bizonytalanságunkon, beképzeltségünkön és félelmünkön a lenyűgöző, kiszámíthatatlan, spontán, eredeti énünkhöz. Elvárják, hogy eredeti legyél, egyszerre széttörnek és egyensúlyba állítanak minket.

Azok számára jöttek létre, akik hajlandóak kiizzadni imádságukat. Az ima a mozgás. Az ima a csontjaid visszaadása a táncnak. Az ima mindannak elengedése, mely megakadályozza a belső csöndedet.

Mindegyik ritmus dinamikus állapot, mindegyik tanító. Együtt megmutatják, hogy hogyan sződd újra az isteni tudás hálóját, mely értelmet ad a létünknek. Együtt filozófiát alkotnak, perspektívát, gyakorlatot, előadóművészetet és imát. Lényegében kozmológiát alkotnak, egy transzban gyökerező modern gyógyító kört, a régi indián sámánok kőből épített köreinek mai megfelelőjét. Egymással összekapcsolódó térképek sorozata az 5Ritmus, mely a mozgó középponthoz vezet el, a táncoló világ nyugalmi középpontjához. Az 5Ritmus továbbvisz minket messze a szabad táncon túl. Ezek a ritmusok speciális katalizátorok, kulcsok, melyek kinyitják a pszichét és mozgásba hozzák, hogy meggyógyíthassa önmagát.

A transz – csakúgy, mint a meditáció – nem történik meg önmagunk fontosságának atmoszférájában. A transz egy figyelemmel teli állapot, ami csak akkor jön létre, amikor ki tudunk állni saját magunk útjából és olyan mélyen belehullunk az igazi énünkbe, hogy egyszerre létezünk és megfigyeljük ezt a létezést. Sok előkészületet igényel, hogy egy el tudjuk engedni azt az indíttatásunkat, hogy mi legyünk a mozgatók, és csupán ráhagyatkozzunk arra, hogy mozgatva legyünk. A transz csoportos rezgés, ritkán történik meg, ha  egyedül vagyunk. És ezért szükségünk van egymásra.

A mentoraim, tanáraim mind a táncpadlón vannak. Ez a tanulóhelyem. Az én Zen mestereim azokból a szubkultúrákból jöttek, amiket szolgáltam. Elveszett vagy elfeledett törzsekhez, csoportokhoz tartoztak. Testi fogyatékkal élő gyermekek, bevándorló munkások, magukra hagyott idősek, elzárt skizofrének. Fakózöld csempéjű intézmények hátsó szobáiban találkoztam velük, ahol nem működött a CD játszó. Az enyém szokványos világ volt és mindig azt gondoltam, hogy a munkám ezekből a gyökerekből táplálkozik. Tizenhat évesen kezdtem tanítani. Nem tudtam semmit, csak táncolni, aminek nem vettem sok hasznát olyanokat tanítva, akik megmozdulni is alig tudtak, nemhogy piruetteket csinálni. Arra tanítottak, hogy hogyan szeressek, hogyan legyek jelen, és hogyan legyek egy egyszerű megfigyelő.

Amikor mentort keresek, bölcs és hű tanácsadót, akkor először a fiamhoz fordulok, Jonathanhoz, aki már rég átadta magát az 5Ritmus gyakorlatnak. Áldás volt látni a saját fiamat, ahogy beleszeret ebbe a munkába, magára veszi, átformálja és továbbadja a saját generációjának. És mindig számíthatok rá, hogy gyengéden visszavezessen az útra, amikor eltévedek, elfáradok, beragadok.
Természetesen ott vannak még a barátaim és kollégáim, akik közül sokan velem együtt kezdtek táncolni több, mint 35 éve. Ők is felélesztették és újraalkották magukat ezeknek a térképeknek a használatával, és a bölcsességük felmérhetetlenül fontos nekem. Sokszor hajlamosak vagyunk egzotikus válaszokat keresni egzotikus tanároktól, miközben azoknál, akiket szeretünk, akikkel együtt járjuk az utunkat, megvan minden, amire szükségünk van. Együtt megtaláljuk a menedéket a ritmusokban. A táncban nincs dogma. Együtt megtanulunk táncolni a nagy anya bőrén, fülünkkel ráhangolódva minden rezdülésére.

A tanítás a spirituális gyakorlatom. Ezeknek a ritmusoknak a diákja vagyok, és mindazoké, akik az ő bölcsességüket keresik. Felismerjük egymást, felismerjük egymás igényét a szabadságra és kifejezésre. A kérdés, amit magamtól és másoktól is folyton megkérdezek, az, hogy megvan-e a fegyelmed ahhoz, hogy szabad szellem legyél? Meg tudunk-e mindattól szabadulni, ami egy bizonyos alakba kényszerít minket és benne tart, melynek semmi köze ahhoz, amilyenek percről percre vagyunk, lélegzetről lélegzetre.

(Fotó: Christian Senger, forrás: flickr.com)
(Fotó: Christian Senger, forrás: flickr.com)

Olyan időkben élünk, melynek uralkodó ritmusa a káosz, és a túlélésünk múlik azon, hogy tudunk-e vele mozogni. A világ 2000 évig a staccato ritmusában mozgott és el tudtunk rejtőzni a különböző struktúrák mögé. Most azonban le kell vedlenünk a régi bőrünket, könnyeket kell hullajtsunk, le kell vennünk a maszkokat, öntőformákat és meg kell tapasztaljuk a lebomlást – a test, a szív és az elme közti határok széttöredezését, a határokét nemek és generációk között, nemzetek és nomádok között. Az átalakuló generáció vagyunk. Unokáink már a káosz ritmusába születnek majd és nem lesz bennük az az ellenállás, amivel mi küzdünk. A mi felelősségünk, hogy felismerjük ezt az ellenállást, és annak ellenére megismerkedjünk a káosz ritmusával, megbarátkozzunk vele, magunkhoz öleljük minden tanításával együtt és továbbadjuk mindezt a következő generációknak.

A táncpadlón megtanultam, hogyan adjam magam át a káosznak, hogy hogyan mozogjak vele. A világban a merevség a tudatalatti reakció erre a dinamikus ritmusra, mintha lehetne kontrollálni. A számos fundamentalista mozgalom létrejötte jól tükrözi ezt a pánikot. Megpróbálni a káoszt mereven kezelni olyan, mintha kényszerzubbonyban próbálnánk meg úszni. Az 5Ritmus kozmológiájában a káosz a pubertás korral van kapcsolatban. Nos, az a helyzet, hogy a világ pubertáskorba lépett és úgy tudjuk túlélni, mint ahogy a saját pubertáskorunkat túléltük: őrülten táncolva, a hangerőt olyan magasra tekerve, hogy kioltsa a gondolatainkat. A káosz a kreatív gondolkodás egy egészen új szintjére vonz minket, mely a legmélyebb intuitív, ösztönös forrásainkból táplálkozik.

Amikor megtaláljuk a saját középpontunkat, akkor nem számít, hogy mi zajlik a világban – körülöttünk vagy bennünk. Megtanulhatjuk megtartani az egyensúlyunkat. Amikor egy atléta bekerül a “zóna” állapotba az egész helyzet belassul számára, függetlenül attól, hogy milyen gyorsan történik épp minden. A lassú tánc a káosszal, a saját zónánk megtalálása ebben a modern örvényben nem csupán spirituális gyakorlat, de a túlélés művészete is.

Mozogjunk együtt vad és őrült világunk szívverésével!

Reklámok

Mit gondolsz erről?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s