Riport öt magyarral, akik Zágrábba (is) járnak 5Ritmus műhelyekre
Készítette: Kiss Zsuzsa
Zárt csoport (angolul “ongoing group”) – azt jelenti, elkötelezzük magunkat egy folyamatnak, így több modulon keresztül találkozunk ugyanazokkal az emberekkel… ez lehetőséget ad az elmélyülésre, az igazi érzelmi szintű munkára…
Öt magyar résztvevője is van annak a zárt 5Ritmus csoportnak, amit Silvija Tomcik tanár szervezett és vezet Zágrábban. A csoport az év során összesen öt hétvégén találkozik. Mindig ugyanott, mindig ugyanazokkal az emberekkel, újra felvéve a fonalat ott, ahol legutóbb abbamaradt. A zárt csoport címe “Let it be”, vagyis “Legyen úgy”, vagy csak egyszerűen “Legyen”. Ez egyben a folyamat utolsó állomása is: let it IN, let it OUT, let it GO, let go of letting go, let it BE, amit magyarra úgy fordíthatnánk, hogy engedd BE, engedd KI, engedd EL, engedd el az elengedést, engedd LÉTezni. És ezek nem mások, mint az öt ritmus más megfogalmazásban. megélés, kifejezés, elengedés, az elengedés elengedése és végül a megengedés – és mindez a félelem, harag, szomorúság, öröm, együttérzés érzelmein keresztül feldolgozva.
A negyedik modult követően Kiss Zsuzsa a csoport többi magyar résztvevőjével – Orsival, Bettivel, Annával és Szilárddal – beszélgetett a megélt eseményekről, tapasztalatokról.
Miért vállalkoztatok arra, hogy külföldi műhelysorozatra járjatok?
O: Engem a szívdobbanások szint (ami az érzelmekkel foglalkozik – szerk.) és a zárt csoport vonzott, mert ez Magyarországon egyelőre még nem elérhető.
B: Hívott a téma; a” beengedés-kiengedés-elengedés”, rímelt arra az élethelyzetre amit épp éltem. Úgy éreztem ez a műhely támogathat abban a folyamatban és azokban a változásokban, amelyekben benne vagyok. A külföldi helyszín pedig külön jó volt, mert külföldre utazni nekem mindig nagyobb rákészülést is jelent, és emiatt fontosabb helyre került minden alkalom.
Sz: Ki akartam próbálni más tanárt zárt csoportban. (Magyarországon eddig Lucija Glagolic tartott hullámok szintű zárt csoportot, a zágrábi szívdobbanások műhelysorozatot Silvija Tomcik vezeti – szerk). Kíváncsi voltam, milyen feladatok lesznek.
A.: Szeretek utazni és táncolni, és szeretem a szívdobbanások szintet, mivel nagyon erős érzelmekkel dolgozik, és a feloldások a mindennapi életben is megjelennek. Silvijával még nem táncoltam korábban, de nagyon jó a közös munka. A külföldi táncos műhely nem csak a külső, hanem a belső térben is nagy utazás.
Zs.: Szeretem a szívdobbanások szintet, és kíváncsi voltam, hova visz el egy egész sorozat. Itt volt az ideje ennek a változásnak, és megnyílt egy lehetőség egy olyan – a közelben elérhető – tanárral, akivel szeretek dolgozni.
Miben más nektek a zárt csoport, mint a többi műhely?
O.: Ez egy folyamat, hosszú időn keresztül – közel egy évig – tart. Sokkal mélyebb dolgokat élhetek meg, mélyebben engedhetem bele magam a folyamatokba. Az állandó csoportösszetétel biztonságérzetet ad, az idő pedig lehetőséget arra, hogy visszatérjünk – ha szükséges – a már megtett állomások eredményeihez.
Sz.: Az elmélyüléshez idő kell. Itt van. Több témában, hosszasan el lehet merülni.
B.: Olyan ez, mint egy több fejezetes történet. Vannak visszatérő elemek és mindig van új is. A zárt csoportban minden alkalommal ugyanazokkal az emberekkel táncolunk, és mégis minden alkalom más; új felfedezésekkel, megélésekkel, attól függően, hogy én hol vagyok épp. Mindenki változik az út során, és jó ezt látni. Valahogy kerekebb az egész, az élmények is hosszabb ideig velem vannak, a két alkalom közötti történésekben támogat, hogy tudom, hogy két hónap múlva lesz egy következő alkalom, és az is, hogy Silvija a találkozások közötti időszakokban is jelen van számunkra.
Zs.: Ezt megelőzően Lucija Movement laboratory című hullámok szintű zárt csoportjában vettem részt, és azt tapasztaltam, hogy az a kilenc hónap valóban nagy átalakulást eredményezett bennem. Ezt akartam továbbvinni a következő szinten. Mindig megdöbbentő számomra az a megélés, ahogy a Heartbeat, a Cycles vagy a Mirrors szintek feladataiban lelkileg lemeztelenedünk. Ahogy a tánc hullámai partra vetik a testünkben elraktározott sérüléseket, és ahogy ezek gyógyulni tudnak az őszinteségben, a szeretetben és az elfogadásban. Ebből akartam. Sokat!
A.: A táncos csapat kis közössége a majd’ egy éven át tartó, kéthavonkénti találkozás alatt mélyebben összekovácsolódik és nagy erők szabadulnak fel akkor, amikor egyre mélyebb és mélyebb szinteken tudunk egymásban megbízni. A köztes időszakokban az együtt megélt változások a mindennapi élet színtereire is lecsöpögnek, s az észrevétlenül új irányt vesz. A csoport támogató, biztonságot adó közösségét mindvégig érezni, s felszabadító átélni, hogy mindannyian egy hajóban evezünk. Az ismeretlenekből ismerősökké válunk, akikkel legbensőbb titkainkat osztjuk meg a táncunkban, esetleg olyanokat, amelyek számunka is újak. Ehhez a lelki mezítelenséghez, önmagunk és mások új és tabuk nélküli felfedezéséhez, a kinyíláshoz való bátorságot egymásból és a csoport biztonságából merítjük.
Miben más nektek a szívdobbanások szint, mint a hullámok?
Sz.: Mélyebb, intenzívebb.
B.: Több érzelmi élettéma, minta jelenik meg, tudatosodik.
A.: Segít a testemet mint élő, érző, lelki lényt megtapasztalni.
O.: A kulcs a szívdobbanásokhoz az érzelem. Itt az érzelmek testi megélésével foglalkozunk, és a rítusokban felfedezhetjük a saját érzelmeink térképét.
Zs: A lemerülés és a felszínre hozás lehetősége.
Mi volt számotokra a legemlékezetesebb pillanat?
A.: Sok van, s amikor előhívom az emlékeket, vagy csak váratlanul felbukkannak egy-egy élethelyzetben, mindig más jön elő.
Zs.: Egy tánc Gogával, amikor a félelmeinket kerestük. Éreztem az ő félelmét és a sajátomat, láttam a szemében, hogy elszántan néz szembe vele, ahogy én is. Segítettünk egymásnak szembesülni, felzokogni, kipihenni… Vagy amikor Anna kezében biztonságban tudhattam a szívemet és utána szabadon ecsettel és vízfestékkel adtunk szabad folyást a szomorúságunk folyójának.
O.: Amikor a káosz-hétvégén kifestettük egymás arcát, és úgy táncoltunk. A már máskor is megélt törzsi jelleg ezáltal még intenzívebb megélést adott.
B.: A káosz rituális színházának ereje, vagy mikor a líra-hétvége záróakkordjaként kimentünk a kertbe az általunk kövekből, tollakból és gyöngyökből alkotott széllengőt körülállni. És a születésnapom, amikor az egész csoport énekelt nekem.
Sz.: Egy pillanat, amikor állok az ablaknál és bámulok kifelé. Bent mindenki táncol, kint fák, madarak, égbolt…, én pedig nem vagyok se kint, se bent…, mintha egy film hőse lennék, aki különböző kameraállásokból nézi a világot, a táncot, önmagát…. az éntelenség állapotában. És az a sok szép tánc emberekkel, akikkel jó volt kapcsolódni.
Mi a hozadéka számotokra ennek a folyamatnak?
B.: Ötünk kapcsolatában a közös élmények és a tánc adta testi szintű kapcsolódás révén elmélyült, minőségileg megváltozott valami. A táncban megnyíluk egymás előtt, a hosszú út alatt pedig tudunk beszélgetni a megéléseinkről.
A.: minden alkalommal olyan kincseket fedezek fel – magamban és másokban – amelyek talán mindig is ott voltak, csak nem volt szemem észrevenni. Megújulok, megfiatalodom, kitisztulok, és szabadon lehetek az, aki vagyok. Felismerem és rá tudom bízni magam a ritmusokra már nem csak a táncteremben, hanem az életemben is.
O.: Egyrészt kiszakadva a saját közegemből és a szervezői teendők közül, képessé váltam arra, hogy jól érezzem magam idegen csoportban is, és azonnal mélyen tudjak kapcsolódni. Másrészről pedig személyes fejlődést hozott. Változunk, és ez a közös csoport katalizálja a változásokat. És persze a közös élmények: a közös piknikek, a budapesti pénteki dugó, a határátlépések vicces emlékei…
Sz.: Mint az osztálytársak, akik közösen éltek meg mindenfélét: izgalmakat, derűs dolgokat stb…
Zs.: Nekem az is nagyon érdekes mindig, amikor egy külföldi műhelyen egyedül vagyok magyar, itt viszont az olyan jó érzés, hogy egyfelől kapcsolódunk a nagy csoportba, másfelől valóban egészen különös az összeszálazódásunk. Amikor például egy feladatban egymás mellé kerülünk, és a megosztás mehet az anyanyelvünkön, vagy amikor itthon egy csütörtök esti órán egymással kezdünk táncolni és elindul egy közös hullám, egy közös nevetés. Fontos hozadék az is, hogy Silvija a feladataival rákényszerített, hogy feltárjak dolgokat magam előtt és mások előtt is.
Ha Radnótival szólva „egy képben csak talán, s csupán a lényeget” kellene mondani, miben tudnátok összegezni az élményt?
B: A gyomorszorító félelemtől a szárnyalásig… út
Zs: gyöngyhalászat, szinkronúszás szabadon.
A.: dobban a szív, és pulzálja a vért. Vele dobbanok én is.
O.: barangolás egy sűrű erdőben, mely tele van félelmetes és barátságos mesebeli lényekkel, akik mindeféle értékes kincset őriznek.
Sz: Találkozás egy középmagas, szimpatikus fiatalemberrel, akiről kiderült, hogy én vagyok.
5Ritmus 