A tánc radikális cselekedet

Szerző: Kimerer LaMothe PhD,
a cikk a Psychology Today-ben jelent meg
Fordította: Fejér Péter

A tánc radikális cselekedet. A táncról való gondolkodás, a tánc tanulmányozása, vagy akár a tánc művelése ebben a 21-dik századunkban radikális cselekedet.

Miért?

Mert ha a tánc számít, ha a tánc befolyásolja, hogy hogyan érzünk, gondolkodunk és cselekszünk, akkor a táncolás megkérdőjelezi a modern kultúránk alapjait.

Melyeket?

1. Az elme előbbre való a testnél.

Első és alapvető érték nyugati kultúránkban az, hogy elsődlegessé tesszük az elménk képességeit, különösen azt, hogy képesek vagyunk az érzéseink, az érzékelésünk, a testi mivoltunk ellenében is gondolkodni, érvelni. Gondolkodom, tehát vagyok. Hisszük, hogy “mi”, mint gondolkodó elmék, képesek vagyunk ellenőrzést gyakorolni testi cselekedeteink felett, és hogy ez így helyénvaló. Úgy véljük, hogy az elme test feletti uralmának megvalósítása jó , és egyértelmű út a sikerhez minden területen.
Az ötletet, hogy a gondolkodás a legvégsőbb emberi sajátosság nagy reménnyel fogadták a korai modern filozófusok, közgazdászok, politikusok és költők. Azt gondolták, hogy ha mindenki megtanulja használni a gondolkodást, akkor mindenki ugyanahhoz a válaszhoz fog eljutni – az igaz és biztos tudáshoz, a közös jóhoz, a világbékéhez.
Viszont mi emberek nem racionális elmék vagyunk, amit testi tartótégelybe helyeztek. Testek vagyunk. Testi énünk van, melynek mozgásai azok, amik egyáltalán lehetővé teszik, hogy gondolkodjunk, érezzünk és cselekedjünk. És ha egy igazságos és fenntartható világot szeretnénk elérni, akkor biztosítanunk kell, hogy az odavezető út során tiszteletben tartjuk a testi énünk mozgásában rejlő bölcsességet és működést.

A tánc radikális aktus, mert emlékeztet minket arra, hogy a testi mozgásaink, amiket végzünk, azok tesznek minket azzá, amik vagyunk.

2. Az egyén áll az első helyen.

Az elme előbbrevalóságába vetett elképzelés után mindjárt a második helyen van az, hogy önmagunkra elsősorban mind egyedülálló egyénre gondolunk. Arra törekszünk, hogy függetlenek és önfenntartók legyünk, megteremtsük a saját erőforrásainkat és kiszolgáljuk a saját szükségleteinket. Azzal lépünk be kapcsolatokba, hogy készen állunk maradni vagy kilépni, annak függvényében, hogy az a kapcsolat mennyi előnnyel jár számunkra.
Ugyanakkor, mi emberek elsődlegesen nem egyének vagyunk. Mielőtt akár csak gondolhatnánk, vagy kimondhatnánk, hogy “én”, már mások voltak azok, akik létrehoztak, lehetővé tettek minket. Azok, amik vagyunk, azt annak köszönhetjük, hogy milyen kapcsolatunk van azokkal, akik az életünket támogatják, a születésünktől a halálunkig. És ha egészséges és életet tápláló kapcsolatokat akarunk kialakítani másokkal, akkor tisztelnünk kell azt, hogy a testi létünk az, ami független.

A tánc radikális aktus, mert emlékeztet arra, hogy a mi testi létünk csupán az önmagunkhoz, a másokhoz és a minket körülvevő természeti világhoz fűződő kapcsolataink hálózatának részeként létezik.

3. Az írásbeliség elsőbbsége.

A harmadik érték, amit nagyra tartunk, az az írás, mint a tudás közvetítője. A szavakat tartjuk a legalkalmasabbnak arra, hogy lejegyezzenek, megőrizzenek és továbbadjanak bármiféle igazságot. A leírt szónak ez a szerepe virágba szökkent a könyvnyomtatás feltalálásával és annak első felhasználási módjával, a biblianyomtatással. Bármely osztályba, népcsoportba vagy nembe tartozó egyén hozzáfért saját maga számára Isten legnagyobb misztériumaihoz. Ehhez csupán olvasni kellett megtanulni.
Viszont, ahogy azt ma már tudjuk, nem minden fontos, ami le van írva, és nem minden fontos dolgot lehet leírni. Vannak a tudásunknak olyan részei, melyek nem szavakban vannak kódolva. Még maga az írás és olvasás is fizikai cselekvés, mely pontos izommozgásokat igényel. A szavak nem tudnak önmaguknak érvényességet adni. Ez az érvényesség azokból a megélt tapasztalatokból származik, amit kifejeznek, és azokból, amik megélését lehetővé teszik.

A tánc radikális aktus, mert ennek a tevékenységnek az űzése azt jelenti, hogy van olyan tudás, melyet nem lehet szavakkal átadni. Olyan tudás, mely maguknak a szavaknak az értelmét is adja.

4. Amikor csak lehet, ülj!

A negyedik érték a másik három következménye. Előnyben részesítjük az olyan munkákat, amit ülve lehet végezni, gondolkodva, olvasva, írva. Éveket töltünk azzal, hogy megtanuljunk nyugodtan ülni, hogy utána ezekkel a feladatokkal foglalkozhassunk. És ha jól csináljuk, akkor a jutalmunk az, hogy olyan munkát végezhetünk, ahol tovább ülhetünk. Aztán a nap végén, mikor kifáradtunk akkor leülünk, hogy szórakozzunk, hogy együnk, hogy foglalkozzanak velünk. Azt akarjuk, hogy a fizikai munkát más végezze el. Mi keményen dolgozunk, hogy ülhessünk.
Ugyanakkor, a testi lényünk arra született, hogy mozogjon. Arra született, hogy a mozgáson keresztül tanuljon, alakuljon, újítson és táplálja azokat a kapcsolatokat, melyek támogatnak, hogy kihozzuk magunkból mindazt, aminek a lehetősége megvan bennünk. A testi lényünk ilyen módon való mozgatása örömet okoz, akár a lehető legnagyobb örömet is.

A tánc radikális aktus, mert amikor ezt csináljuk, felidézzük azt az ősi örömet, amit testünk mozgatása jelent.

Összegezve, ha táncolunk, és azt állítjuk, hogy a tánc számít, akkor azt is alátámasztjuk, hogy mi nem csupán gondolkodó egyének vagyunk, akiknek a legjobbat az tesz, ha ülünk és írunk. Testi létünk van, mely érzékel, érez, és nyújtózkodik a tudásért, igazságosságért és békéért, amire vágyunk.

Úgyhogy, akkor mit tegyünk?

Meg kell mindannyiunknak találnunk a táncost magunkban, és a táncot abban, amit csinálunk. Szükségünk van a lélegzésre ahhoz, hogy mozogjunk, és a mozgásra ahhoz, hogy lélegezzünk, és érzékeinkkel éreznünk kell a testünket mozogni. Ha ezt tesszük, akkor képesek leszünk gondolkodni és érezni olyan módon, mely nem távolodik el a földhöz kapcsolódó, földből származó testünktől.

1. Táncolj az univerzum benned megvalósuló részéért.

Mi emberek, mindannyian test és tudatosság vagyunk. Mindannyian egy kicsi darabjai vagyunk az univerzumnak, és az az energia, ami az univerzumot alkotja bennünk élővé válik, mi vagyunk az élete, rajtunk keresztül él. Ez az élet kifejezi magát minden mozdulatunkban. Minden mozgás, amit megteszünk, az alakítja ezt az energiát, formát ad neki és útjára indítja.
A tánc játék azzal a mozgással, ami minket alkot. A táncon keresztül gyakoroljuk az érzékszerveink használatát, hogy észleljük azt, ahogy ez a mozgás létrehoz minket, és ahogy a mi mozgásunk az energiának való formát adás közben szintén létrehoz minket. A tánc játék ezzel a mozgással és energiával, mely lehetővé teszi, hogy felfedezzük és eddzük azt a képességünket, hogy létrehozhassuk saját mozgásunkat – azt a mozgást, mely összhangban van a mi egészségünkkel és jól-létünkkel. A táncolás során megalkotjuk magunkat. Azzá válunk, akik valójában vagyunk. Azok vagyunk, amit gondolunk, amit érzünk és amit csinálunk.
Amikor táncolunk, azt nem az “énünkért” tesszük, és nem is azért, hogy dicséretet kapjunk másoktól. Azért táncolunk, hogy tudatosan részt vegyünk annak a megalkotásában, ami van, úgy, ahogy az épp megtörténik bennünk. Azért csináljuk, hogy lehetővé tegyük az univerzumnak, ami mi vagyunk, hogy éljen rajtunk keresztül.
Amikor táncolunk, akkor a testi valónkban megtaláljuk azokat a gondolatokat és motivációkat, melyre szükségünk van ahhoz, hogy a minket érintő társadalmi, pszichológiai és környezeti ügyekre kreatívan és építően tudjunk reagálni. Megtehetjük ezt a reakciót, mert figyelmesen jártunk el. Figyelmesen jártunk el, mert érezzük, hogy milyen az, testi lénynek lenni. És ezzel a tudással megkapjuk a legbiztosabb morális iránytűt.

2. Gyakorold a táncot szűken, de értsd tágan.

Általában, amikor táncot kezdünk tanulni, akkor egy technikával kezdünk, vagy egy tanárral. Egy adott technika gyakorlatai segítenek abban, hogy a figyelmünket egy bizonyos mozgástartományra fókuszáljuk, ezzel gyorsítva a lehetőségeink tudatosulását, és segítenek abban, hogy az energiánkat ide irányítsuk.
A tánc ugyanakkor végtelen. Végtelen mintázatai vannak az érzékelésnek és reagálásnak még egy testen belül is. A tánc során gyakoroljuk azt a képességünket és hajlandóságunkat, hogy játsszunk azokkal a mozgásokkal, amik vagyunk, és felfedezzük, hogy mire vagyunk képesek. Ez a játék jelentheti azt is, hogy új mozgásokat kreálunk, vagy megtestesítjük egy adott technika mozgásait olyan teljesen, hogy azok sajátunkká válnak. Bárhogy is legyen, a forma nem mértéke a táncnak, csupán egy eszköz, mely segít nekünk megtalálni azt a táncost, aki mi vagyunk, és a táncot mindabban, amit csinálunk.

3. A mozgás minden akadályát fogadd örömmel, mint egy lehetőséget, mely jobb táncossá tehet.

Amikor táncról beszélek, az egyik leggyakoribb kérdés azokhoz szokott kapcsolódni, akik korlátozva vannak a mozgásban, betegség, bénultság vagy egyéb ok miatt. Ők hogyan táncolhatnak?
Azt szoktam válaszolni, hogy a tánc kreatív mozgás. Minden emberi lény, aki akár csak egy kicsit is tud mozogni, aki tud lélegezni, pislogni, vagy a kisujjával integetni, és megvan benne a vágy, hogy mozogjon, az tud játszani azokkal a lehetőségekkel, amit a mozgás megnyit. Létre tudja hozni, meg tudnak benne valósulni az érzékelésnek és az arra való reakciónak új mintázatai. Meg tudja hívni az idegrendszeri hálózatát arra, hogy új kapcsolatokat létesítsen. Amikor ilyen módon mozgunk, akkor megnyitjuk az utat a testünk kreativitása felé, egyben a gyógyulása felé. És ez maga a tánc.
Ugyanez vonatkozik azokra, akik valami sérülés miatt kerültek a partvonalra. Sok esetben azért sérülünk meg, mert valamelyik testrészünk – egy erős testrész – több terhet cipel, mint kellene neki. A sérülés így egy lehetőség arra, hogy lelassítsunk, és figyeljünk jobban az érzékelésünkre, találjunk több szabadságot a mozgásunkban, több játékosságot, és így képesek legyünk mozgásba hozni nagyobb és dinamikusabb mintázatait az erőnknek és mozgásunknak.
Amikor szélesen értelmezzük a táncot, akkor tudjuk, hogy bármi ami velünk történik – kellemes vagy sem – lehetőséget ad nekünk a tánc élményének elmélyítésére és a képességeink fejlesztésére.

4. Tartsd életben a szenvedélyt.

Ahogy eltöltesz időt azzal, hogy egy új módszert vagy stílust megtanulj, egy idő után az újdonság ereje eltűnik, a lelkesedés elhalványul. Egyszer csak a mozgások, melyek valaha élettelik voltak rutinná válnak. Már nem produkálják ugyanazt az élményt. Fokozatosan és elkerülhetetlenül megjelennek a cikk elején felsorolt értékek, egyre erősebben kezdjük az elménk erejét a testünk irányítására használni vagy egyszerűen elfog a vágy, hogy leüljünk.
Mi emberek nagyon jók vagyunk szokások kialakításában. Nagyon jók vagyunk abban, hogy beleragadjunk a szokásainkba, azokba is, amit mi magunk hoztunk létre – még akkor is, amikor táncolunk. És mégis, a tánc a leghatásosabb erőforrásunk a testi érzékelésünk tudatosságának életre keltéséhez, mely előhozza a kreativitásunkat. Ahogy a mozgás lehetőségeivel játszunk, kinyílunk az életet lehetővé tevő áramlatok számára, melyek bennünk áramolnak, és amelyek folyamatosan keresik a lehetőséget, hogy új formákban mutatkozzanak meg.
Úgyhogy, amikor táncolunk, csak rajtunk múlik, hogy életben tartjuk-e a szenvedélyünket, hogy visszatérünk-e a légzésünk üteméhez, hogy összekapcsolódunk-e azokkal a mozgásokkal, amik minket alkotnak, hogy kinyitjuk-e magunkat az univerzum rajtunk keresztüláradó energiáinak.

Ott van a táncos mindannyiunkban és mindaz, amit csinálunk, tánc. Amikor megtaláljuk ezt a táncoló energiát, akkor megtaláltuk a létező legerősebb erőforrást, amivel felmérhetjük a hatását mindannak a mozgásnak, amit életünk bármely területén végzünk, amivel megérthetjük és együtt érezhetünk azzal a fájdalommal, amit magunkban és másokban keltünk, és amivel megérezhetjük, hogy hogyan mozoghatunk olyan módokon, mely gazdagítja az életünket, az emberi közösségünket, ezen a bolygón.

Ha mi emberek túl akarjuk élni a 21-dik századot, akkor ez kötelességünk.