Írta: Jeannine Walston
Mikor gyerek voltam minden vasárnap templomba jártunk a szüleimmel és a testvéremmel. Amikor idősebb lettem, felismertem, hogy nem kapcsolódom igazán ehhez a valláshoz, mert nem érzem magaménak. Többek között nem segített szeretnem a belső Istent.
1998-ban, 24 évesen, agydaganatot észleltek a fejemben. Az első műtét után, mikor magamhoz tértem, megkezdődött a gyógyítási, gyógyulási folyamatom, és ezzel ráléptem a spiritualitás útjára. Lehet, hogy ennek a spirituális útnak már maga a tumor is részese volt. Teljes elkeseredésbe estem a diagnózistól, a műtéttől, a halálfélelemtől. Ilyen érzelmek ekkora erővel még sosem öntöttek el, és ehhez adódtak a rák előtti életem megoldatlan ügyei, együtt olyan áradatot zúdítva rám, mellyel nem tudtam mit kezdeni.
Néha azt éreztem, hogy egyedül vagyok és megfulladok a saját folyóm áramlásában. Ilyenkor kerestem gyógyítókat, akik segíthettek a folyamatokban. Azóta számos kapun átléptem. Bizonyos szinteken, és különösen, amikor megtalálom a középpontomat, megtanultam egyedül is járni az utat. A válaszok mind belül vannak. Ennek a helynek a megtalálásához biztos alapok kellenek.
Az első agyműtétem után évekig az öt elem akupunktőröm kezdett erősebb hidat építeni számomra a saját teljes lényem felé, beleértve a lelkemet is. A testem egyensúlyba hozása mellett, más, spirituális jellegű támaszokat is találtam. A sámáni munka, amit végeztem szintén segített abban, hogy az igazi természetemmel találkozzam. Tanultam arról, hogy hogyan kapcsolódjak össze a szellemmel, és hogyan csukjam be a szemem, hogy átlássak a másik oldalra.
Amikor 2004 februárjában kiderült, hogy az agydaganatom kiújult, az ételeimet kezdtem használni a gyógyulás érdekében. Rájöttem, hogy amikor valóban egészségesen étkezem, akkor elmélyül a kapcsolatom a szellemmel. A tiszta étrend méregtelenített, és így tisztábban éreztem a fényt.
Ekkortól kezdtem megtanulni a lélegzés fontosságát. Ez végigkíséri minden pillanatunkat a születéstől a halálig. Ahogy Kabir olyan gyönyörűen mondja: “Mi Isten? Ő a lélegzet a lélegzetben.” A lélegzettel összekapcsolódunk valódi otthonunkkal és lényegünkkel.
Amikor 2003-ban igazán beteg lettem, és hónapokig csupán a plafont bámultam, akkor kialakítottam a kapcsolatomat a csönddel és a nyugalommal, és ez fejlődött még tovább az európai kezelésem során. A csönd és a nyugalom együttese segített kinyitni a kaput a mélyebb énem felé, a lelkem felé, a szellem felé. Az ima ilyenfajta jelenléte bennem azóta is fejlődik és tágul. A nyugalmat különböző módokon használom. 2006-ban, Németországban azt írtam, hogy akkor érzem magam a legellazultabbnak és kiegyensúlyozottabbnak, amikor valami mély nyugalom jön felszínre belőlem, és képes vagyok áramlani egyik cselekvésből a másikba. Nem vagyok hozzákötve semmihez és senkihez. Nem nézek az órámra. Nem gondolkozom azon, hogy vajon mi lesz a következő dolog, amit csinálok. Nem más emberek szükségleteire reagálok. Egyszerűen csak benne vagyok a magam saját, jól megkülönböztethető ritmusában.
A legnagyobb kihívást jelentő zárt kaput a gondolataim jelentik. Az elme csacsogása meg tudja akadályozni a boldogságot és szeretetet. A negatív gondolatok folyamatos fecsegésének kikapcsolása nagyon nehéznek tűnhet, de van rá sok jó orvosság. Táncolok, zenét hallgatok, nyújtok, kimegyek a természetbe, gondoskodó emberekkel találkozom, és egyéb hasonló módokon alakítom át a gondolataimat. Ebbe beletartozik az is, hogy naponta megerősítem az egészséges hiedelmeimet. Az élet rövid és tele van gyönyörűséggel. Azt is tudom, hogy a kiút, előrefelé vezet. Az embernek mindent éreznie kell. Az érzelem szava angolban abból a latin szóból származik, mely mozgatást jelentett eredetileg. Az érzelmeket érezni kell és felszabadítani.
A gyógyulás útján, amin a daganat első diagnosztizálása óta, immár 14 éve járok, egyre közelebb mozdulok a belső középpontomhoz. Hazafelé tartok kívül és belül, fent éppúgy, mint lent. Isten a csöndben, a nyugalomban, az organikus ritmusokban lakik. 2009 júliusában az 5Ritmus mozgás gyakorlathoz vezetett a spirituális utam. Az 5Ritmus biztos alapot ad az autentikus, szerves mozgásomnak az áramlás, staccato, káosz, líra és csend ritmusaiból álló hulláma által. Mély megélését teszi lehetővé a testnek, szívnek, elmének, léleknek és szellemnek és ezáltal az 5Ritmus térképet ad önmagam megtalálásához. A tánc segít abban, hogy az elmémből kiszakadva a valódi, Istenhez kapcsolódó Lényembe kerüljek.
Mindazzal együtt, amit eddig megtanultam, és bizonyára sok tanulás van is még előttem, néha mégis elszakítottnak, kapcsolat nélkülinek érzem magam. Néha csupán arra vágyom, hogy valaki itt legyen velem az utamon, beszélgetve, érintve, megtartva. Végül is nem vagyunk egyedül ebben az életutazásban. Mindannyian össze vagyunk kapcsolva. És ahogy az emberi kapcsolatok hullámzása jön-megy, és amikor nem valósulhat meg épp a közvetlen valódi kapcsolat valakivel, az emlékeztet arra, hogy még jobban kapcsolódjak magammal és a szellemmel. Ilyenkor érzem, ahogy az érzelmeim még mélyebbre hatolnak bennem. Ez az a kapu, amin keresztül Istenhez kapcsolódom. A fájdalom átalakul dicsőséggé.
Megjelent: mindbodygreen.com, 2012. április 26.
A szerző honlapja: embodiworks.org
Fordította: Fejér Péter
5Ritmus 