Októbertől egy öt alkalomból álló műhelysorozatot indítunk Egerben. A műhelyek egész naposak, így lehetőséget adnak az elmélyülésre, magunk és egymás teljesebb megismerésére. Az egyes alkalmak témái az egyes ritmusokhoz igazodnak, ugyanakkor minden alkalmon fogunk dolgozni az összes ritmussal. Az alkalmakat külön-külön is lehet látogatni, aki pedig mindegyik alkalomra eljön, az részese lehet egy egybefüggő fejlődési folyamatnak.
Kifejezetten várjuk azokat, akik még nem ismerik a módszert, de szeretnék kipróbálni!
Az 5Ritmus mozgásmeditáció egy könnyen követhető, könnyen elsajátítható és gyengéd módja önmagunk, társaink és környezetünk jobb megismerésének. Nem marad meg ugyanakkor a felszínen, a figyelmünk irányításával és a testünk mozgatásán keresztül mély tapasztalatokhoz, felismerésekhez vezet el. Ez egy szabad út, melyet mindenki maga jár be, de senki nincs rajta egyedül. A célunk az, hogy az életünket teljesebben, intenzívebben élhessük, lehántsuk magunkról a felesleges félelmeinket, megszabaduljunk hátráltató rutinjainktól és kinyissuk magunkat az élet spontán élvezetének.
A műhelyeket Fejér Péter vezeti és Jakab Tünde szervezi. További információkért kérlek nézd meg Tünde honlapját:
http://egyensulyteremtes.hu/5ritmus.html
Jelentkezés: tundernapsugar@freemail.hu
Október – Hazaérkezni a testünkbe
“Miért táncolunk? – Azért táncolunk, mert ez a leggyorsabb, legegyenesebb út az igazsághoz – nem valami nagy mindenki igazságához, hanem az egyszerű személyes fajtához, ahhoz a mi-is-történik-épp-bennem fajta igazsághoz. Ehhez nem mindig könnyű hozzáférni – át kell hajóznunk a múlt mindenféle mélységein éppúgy, mint az elképzelt lehetséges jövőkön, melyek félelmeinket táplálják és körbe-körbe vezetnek napról napra. Azért táncolunk, hogy megleljük azt a zsenit, aki e mögött a katyvasz mögött bújkál, hogy menedéket találjunk saját eredetiségünkben és önmagunk újra feltalálásában, hogy ledobjuk a múltat, elfelejtsük a jövőt és lábbal előre belezuhanjunk a jelenbe.” Gabrielle Roth
December – Kiállok magamért
Ahhoz, hogy kiálljunk magunkért, vagy másért, vagy egy ügyért, ahhoz hogy megvédjünk valamit vagy segítsünk neki az előrejutásban két dolog kell: önbizalom és cselekvőképesség. A mozgáson keresztül a teljes lényünket meghívjuk arra, hogy megtaláljuk a bizalmat önmagunkban, önmagunk erejében és kísérletezzünk ennek az erőnek a kifejezésével cselekedeteken keresztül. A testmozgás szavak nélkülisége kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy átélt történeteinktől függetlenül újra megtaláljuk kifejezőkészségünket, tiszta és őszinte kommunikációnkat.
Január – Az elengedés ereje
“Az elme megnyugtatására a leggyorsabb út a test mozgatása.” Gabrielle Roth
Amíg görcsösen ragaszkodunk dolgokhoz, emberekhez, emlékekhez, addig nem vagyunk szabadok. Az 5Ritmus egy egyszerű és erőteljes utat mutat arra, hogy hogyan szabadulhatunk meg görcseinktől, hogyan tehetjük magunkat és kapcsolatainkat szabaddá anélkül, hogy bármit erővel ellöknénk. Hogyan adhatjuk át magunkat a világ lüktetésének, merülhetünk bele valami nagyobba, biztonságosba.
Február – Spontaneitásunk felébresztése
Mi lenne, ha nem kellene aggódnom, hogy sikerül-e? Mi lenne, ha nem lennének elvárásaim, amiknek meg akarok felelni? Mi lenne, ha minden úgy történne, ahogy történnie kell? Mi lenne, ha egyszerűen csak nekiállnék, csinálnám és az eredménynek örülnék? Mi lenne, ha mozgásomat nem zárnám az elvárások és félelmek kalitkájába, hanem engedném kibontakozni, megtörténni, és csak élvezném azt, ami kialakul? Ezeket a kérdéseket fogjuk a testünk bölcsességét felhasználva kutatni, és talán megválaszolni…
Március – A csönd zenéje
“Énekem lerakta magáról ékességeit. Nem büszkélkedik már szép ruhával, cicomával. A díszek csak akadályoznák egyesülésünket, csak beékelnék magukat kettőnk közé, haszontalan csilingelésük csak elfojtaná a te suttogásodat.
Költőszívem kevélysége meghal szégyenében színed előtt. Ó, költő, mesterem, íme leültem lábaidhoz. Csak azt engedd, hogy életemet egyszerűvé s egyenessé tegyem; nádfurulyává, mely arra való, hogy te töltsd meg zengő muzsikával!”
Rabindranath Tagore: Áldozati énekek (Fordította Szentirmay Gizella)