Élmények a Nyári táncon

Augusztus első hetében közel száz ember táncolt 5Ritmust egy hétig John Kelly vezetésével egy tengerparti horvát kisvárosban, Murterben. Magyarországról kilencen mentünk el, egy csoportként. Voltak köztünk olyanok, akik még alig ismerték ezt a táncot, és olyanok is, akik már évek óta csinálják, sőt ezekre a nyári táncokra is rendszeresen eljárnak.

Summerdance 2011
Tánc, tánc, tánc... (fotó: Sőtér Sarolta)

Az idei év újdonsága volt, hogy a legtöbben egy helyen, egy bugalókból álló tengerparti telepen tudtunk lakni és enni, ami jó lehetőséget teremtett az ismerkedésre, beszélgetésre. Erre meg is volt az igény, mivel rengeteg helyről nagyon sok különféle ember jött össze, akik máskor nemigen találkoznak. Nekem is sok olyan barátom van, akikkel élőben csak ezeken az alkalmakon van alkalmam beszélgetni. A résztvevők 8-10 országból érkeztek, főleg a környékről, például olaszok, vagy osztrákok, de néhányan messzebbről érkeztek, például Angliából. És volt egy kivételes ausztrál résztvevőnk is, igaz nem onnan érkezett, mert ahogy ő fogalmazott “itt volt a közelben”, Grúziában…

Summerdance 2011
Tengerhez kötődő dekoráció díszítette a termet (fotó: Sőtér Sarolta)

A napjaink központi eleme persze a tánc volt. Minden nap reggel volt kontakt improvizációs óra Stefania Kregellel azoknak, akik elég elkötelezettek voltak a korai keléshez, majd három óra 5Ritmus következett Johnnal. A délutánok szabadok voltak, és ezt az időt a legtöbben fürdésre és napozásra használtuk ki, majd este következett újabb három óra tánc. Hat napot táncoltunk együtt, ezalatt sok kihívással és gyönyörűséggel találkoztunk és megismertük a csoport nagy részét, ha nem is névről, de táncról. John nem hagyott minket elkényelmesedni, mindig hozott valami izgalmasat, felkavarót, meghatót, amivel dolgozhattunk. Mozgásba hoztuk a személyközi kapcsolatainkat, az ehhez kapcsolódó szerepeinket, a bennünk élő ragadozót és a bennünk élő áldozatot. Dolgoztunk a férfi és női energiákkal, ahogy ezek a csoport egészében megjelentek, vagy a végletekig fokozott drámaisággal is, hogy csak azokat említsem, amik bennem a legjobban megmaradtak.

Summerdance 2011
Örömcsónakázás a szigetek között (fotó: Küsz Orsolya)

A tábor közepe táján kaptunk egy szabadnapot is. A magyar csoport ezt arra használta fel, hogy elmentünk két bérelt motorcsónakkal egy kis hajókázásra a környező számtalan pici sziget körül. Este pedig részt vettünk a már hagyományosnak számító beöltözős partin, ahol a változatosság kedvéért megint mindenki táncolt, csak most vicces ruhák voltak rajtunk :-)

A teljesség kedvéért álljon itt még néhány idézet külföldi résztvevőktől:

“It was great to be on Summer dance 2011. It was special journey with others and myself. Also was lot of changes from start to the end. I discovered new thing about myself, new feelings and emotions from different perspective and new strenghts to stud up when need it or be support and gentle but not to be taken personal just mirror and support.” (Silvio Basic, Croatia)

“Simply I find that in truth we always meet, with ourselves and with others. Perhaps to stay, perhaps to let go, perhaps to recognize and choose to be connected with our soul and other’s. But always worth consuming this life in truth, whatever that is.” (Angela Calia, Italy)

“FREEDOM……to live,to love,to dance,to play,to enjoy,to be connected to you and all others….to be what you are….FREEDOM” (Milan Miljanic, Serbia)

A nyári táncról további visszajelzéseket olvashattok John Kelly Facebook oldalán és ugyanitt találtok információkat a következő műhelyeiről és táborairól:

johnkelly5rhythms

Mit gondolsz erről?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s